Ilyen a Férfi ha szerelmes...

„Ki tiltja meg, hogy elmondjam mi bántott hazafelé menet!?”

Nincs mit megbocsátanom. Én a lelkemet ajánlottam, s neked nem kellett. Ez nem bűn.

Amit a szememben láttál, ami bennem ég valahányszor veled vagyok, vagy rád gondolok, nem másé... az mindig is a Tiéd volt. Ha nem kell, az nem bűn.

Én vagyok az az értelem, ami kérdezne, a kíváncsiság, ami mindent megértene, a bölcsesség, ami látni engedne, az óvatosság, ami tétovázna, a féltés, ami megóvna, vágy, ami átölelne, a szenvedély, ami eggyé válna, a szerelem, ami lángolna.  S ha mégsem kell, az nem bűn.

Lehet, hogy egykor nem voltam az, de most férfi leszek.

Miért lenne bűn, ha inkább kell aki megvéd, de nem tud megtartani. Aki őriz, de nem tud boldoggá tenni. Aki ismer és mégsem tudja ki vagy. Aki néz téged, de mégsem látja ki vagy.

Miért lenne bűn, ha inkább kell, aki gyönyört kínál és bánatot fakaszt. Aki gyógyírként jön és mégis megmérgez. Aki jövőről beszél, de saját múltjával sem mer szembenézni. Aki csak deréktól lefelé mer férfi lenni, s magát is meggyőzi róla, hogy asszonyok játéka miatt kellett megtagadnia önmagát.

Mit tehet a férfi, ha szerelmes? Mit tehet, ha tenni akar, de türelemre intik? Mit tehet, ha visszafogja kezét, de hallania kell a lélek kiáltásait? Hiába megannyi ékkő, megannyi virág, megannyi csodás dal? Hiába mondtam százszor, hogy nem érdekel mit tettél és kinek kellett lenned, mert ismerlek és tudom ki vagy? 

Nem tűröm csendben. Nem nyugszom meg abban, hogy az élet egy ördögi kör, amelyben a hibáink is elkerülhetetlenül ismétlődnek. Én nem az vagyok, aki évekkel ezelőtt voltam, nem az, aki azokat a hibákat elkövette.

„Százszorta inkább éltemet tagadom meg, mint magam.” Hadd vesszen el az élet, ha a szerelem marad.